A kínai statisztikai hivatal azt közölte, hogy az ipari vállalatok nyeresége 4890 milliárd jüant (714 milliárd dollár) tett ki január-júliusban, ami 1,1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A cégek együttes bevétele eközben 8,8 százalékkal, 76 ezer 570 milliárd jüanra nőtt.
Az első hét hónapban a vizsgált 41 ipari ágazatból 16-ban nőtt a profit, ebből 14-ben 5 százaléknál nagyobb mértékű volt az emelkedés – számolt be az MTI.
A statisztikai hivatal felmérése azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységéből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant (2,92 millió dollár).
Tavaly a kínai ipari cégek profitja kiemelkedően nagy mértékben, 34,3 százalékkal, 8710 milliárd jüanra nőtt, ami a januári adatközléskor 1370 milliárd dollárnak felelt meg. 2020-ban az ipari vállalatok profitja 4,1 százalékkal nőtt, egy évvel korábban, 2019-ben pedig 3,3 százalékkal csökkent.
Kína egyszerre három válságtól szenved
A 2022-es év komoly válságokkal terheli Kínát: az ország szigorú, teljes leállásokra építő koronavírus-járvány kezelésére használt módszere miatt több ipari központ állt le teljesen a tavasszal. Majd az ingatlanfejlesztő cégek eladósodottsága miatt a lakosság egy jelentős része leállt a jelzáloghitelek fizetésével, ami válságba lökte az egész szektort.
Az elmúlt hetekben pedig egy több évtizede nem látott hőhullám miatt van szükség energiafelhasználási korlátozásokra, amelyek ismét a gyárak leállásához vezettek.
Mindezek miatt a kínai központi vezetés sem tagadja, hogy válságban van az ország. Szakértők egy része szerint stagnálni fog idén a kínai GDP, vagyis 0 százalékos lesz a növekedés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)