Közeledik a fűtési szezon Lengyelországban - a Tátrában már magasan áll a hó -, és ezzel együtt kezdődnek a bajok a szmoggal - írta az amerikai Business Insider lengyel kiadása. Idén abban reménykednek a lengyelek, hogy jobb lesz a helyzet, mert október elsejétől megszigorították a háztartások fűtőberendezéseinek kibocsátási normáit.
A jogi változások miatt a lengyel városokból rövidesen eltűnnek az úgynevezett kályhácskák, amelyek a fő okozói a levegő szennyezésének. Az új szabályozás értelmében ugyanis azok a fűtőberendezések, amelyeket idén október 1-jéig gyártottak és kereskedelmi forgalomba kerültek, már csak 2018 júniusának végéig értékesíthetők.
Ezt követően, azaz 2018. július 1-től Lengyelországban nem gyárthatnak és nem is szerelhetnek fel olyan fűtőberendezéseket, amelyek az ötödik kibocsátási osztály alatt vannak.
Emellett a jog eszközeivel megtámadják az energiaforrások minőségét is. Befejezi a minisztérium azt a jogi munkát, amely megtiltja a háztartások fűtését a legrosszabb minőségű üzemanyaggal, ezek között szénhulladékkal. Emellett támogatni akarják a legszegényebbeket, akiknek nem futja jobb minőségű fűtőanyagra.
Lengyelországban 300 mikrogramm/köbméter porszennyezésnél rendelik el a szmogriadót, ami többszörösen meghaladja a WHO által javasolt szintet és háromszor több, mint például Magyarországon vagy Csehországban. Négyszer rosszabb a levegő a lengyeleknél, mint pl. Párizsban.
(A nyitókép forrása: Pixels.com)
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok