Januárban még 11,2 százalékkal zuhant az új lakásépítések száma, gazdasági elemzők a rossz téli időjárással magyarázzák 2014 első két hónapjában az építőipar gyengélkedését.
Az időjárás már nem befolyásolta az építési kérelmek alakulását, ezek száma februárban 7,7 százalékkal emelkedett és elérte az 1,02 milliót. A kérelmek magas száma arra utal, hogy tavasszal élénkülhet az amerikai építőipar.
A Dow Jones hírügynökség által megkeresett elemzők februárban 905 ezer új lakásépítésre és 955 ezer építési kérelemre számítottak, azaz a valós adatok kedvezőbbek lettek a vártnál.
Februárban az egy családnak szánt lakásépítések száma 0,3 százalékkal nőtt, a több családnak szánt közös lakások építésének száma 1,2 százalékkal csökkent. Az új lakásépítések februári mutatója továbbra is alatta van az 50 év adatai alapján átlagosnak tekintett 1,5 milliós éves ütemnek.
A lakásépítési kedvet az időjárás mellett visszafogták a megemelkedett jelzálogkamatok (a 30 éves lejárató fix kamatozású jelzálogkölcsön kamata 4,37 százalék volt előző héten), valamint a képzett munkaerő és a szabad építési területek hiánya.
Legolvasottabb
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Drog, prostitúció, titkos nyomozás: újabb robbanás az Epstein-ügyben
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat