Arra a kérdésre, hogy a tervezett népszavazás az euróövezeti tagságról szólna-e, Angelosz Tolkasz azt válaszolta: "nem, a kormány nem foglalkozott ilyen témával". Tájékoztatása szerint a kormány hétfőn valóban előterjesztett egy törvényjavaslatot népszavazás megtartására, de ennek nem volt konkrét témája.
Az angol nyelven megjelenő Kathimerini című lap keddi online kiadásában szellőztette meg az esetleges népszavazás hírét. A lap szerint ez erősítené a kormány pozícióit az adósságválság rendezésében, akár az euróövezeten belül, akár kívül. Egyszersmind további felhatalmazást adna a kormánynak, hogy folytassa a nemzetközi hitelezők által megkövetelt takarékossági programját, ami miatt szinte már mindennaposak az utcai demonstrációk Görögországban.
Az információforrás megjelölése nélkül a lap keddi online kiadásában arról számolt be, hogy a következő napokban a parlament napirendre tűzi a népszavazás megtartásához szükséges törvényjavaslatot.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Tízméteres óriáscápát láttak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén