Kínában a termőföld állami tulajdonban van, így adásvétele szigorúan tilos. Most azonban a mezőgazdasági minisztérium úgy döntött, hogy feloldja a földforgalmi tilalmat, és lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak a telkek eladását - azzal a feltétellel, hogy a tulajdonosok megművelik azokat. A határozatot a kormány direktívája alapján hozták, amely előirányozza a kisvárosok fejlesztését és a köztük és a nagyvárosok közti szakadék szűkítését.
Az új szabályozást elsősorban az tette szükségessé, hogy egyre több földműves hagyja el faluját és vándorol nagyvárosokba, földje pedig gazdátlan és megműveletlen marad - írta a tajvani Want Times.
A földdel kapcsolatos jogokban Kínában teljes a zűrzavar. Birtokolni nem lehetett, és csak 2008 óta szerezhetnek a parasztok használati jogot rá - ez eladható, de az Agriculture.com szerint szinte kideríthetetlen, ki rendelkezik valóban a földhasználat jogával.
A 2014 januárjában megjelent 1. számú dokumentum a vidék reformjának elmélyítéséről és a mezőgazdaság modernizálásának előmozdításáról szerint az élelmezés biztonsága kulcsfontosságú: földet termelés alól kivonni csak nagyon komoly indokkal lehet, a 120 millió hektáros termőföld tovább nem csökkenthető.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Rekordot döntött a Richter, jó napja volt a pesti tőzsdének
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Ez történik, ha megszüntetik az Airbnb-t