"Figyelem, figyelem! Az adott terméket Oroszország politikájával szemben ellenséges ország területén gyártották!" Ez a felirat olvasható az Oroszországban kapható áruk egy részén - derült ki a a Gazeta Wyborcza beszámolójából. A sajátos antireklámmal az egyik helyi diszkontlánc, a Pjatyerocska boltjaiban "tájékoztatják" a vevőket arról, hogy lengyel fűszereket készülnek vásárolni.
Az áruházlánc azt javasolja fogyasztóinak, hogy egészségük védelme érdekében kérjenek információt minden termék származási helyéről. Ez azonban nem azonos a politikai figyelmeztetéssel, amelyet az egyik Moszkvában lévő boltban helyeztek el a lengyel kaporhoz, salátákhoz és disznóhúsokhoz való fűszercsomagokra.
A Pjatyerocska vezetői az Echo Moszkva rádiónak nyilatkozva tagadták, hogy cégüknek köze lenne a feliratokhoz. Lehet, hogy "hazafias érzelmű" vásárlók vannak a háttérben vagy a lengyel cég orosz képviselete szabotálja a termékek értékesítését.
Putyin-barát fiatalok
A lengyel gazdasági lap újságírói nem tartják kizártnak, hogy "A disznók ellensége" név alatt tevékenykedő oroszországi mozgalom tagjai állnak a feliratok mögött. A fiatalokból álló, a Kremllel szimpatizáló társaság aktivistái rózsaszínű malacruhákban támadnak a boltokra, hogy leleplezzék azokat az árukat, amelyek az uniós élelmiszerimportot megkerülve kerülhettek a polcokra. (A tiltott termékek átcímkézve kerülhetnek be Oroszországba.)
Az oroszoknak állítólag nagyon tetszik az ellenséges termékek megjelölése. Az internetes fórumokon azt kérik a hatóságoktól, hogy hasonló feliratokat tegyenek minden olyan árura, amely édes hazájukkal ellenségesnek minősülő országból származik.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold