A szerdán közzétett Fed-jegyzőkönyv a legújabb jele annak, hogy bár kitart az amerikai pénzügyminisztérium és a központi bank is azon nézete mellett, hogy a megugró infláció csak átmeneti, a színfalak mögött azért számolnak ezzel ellentétes forgatókönyvvel is. A Fed-ben mostanra egyre többen vélik úgy, hogy az emelkedő infláció tartós lehet, a november 2-3-i ülésen több tisztviselő is arra utalt, hogy az emelkedett árnyomás hosszabb ideig maradhat a gazdaságban, ami szigorításokat tehet szükségessé - derül ki a Reuters összefoglalójából.
Az árnyomás tartóssága és mértéke meglepte a Fehér Házat és a központi bankot, és mindkettőt válaszlépésekre késztette. Joe Biden amerikai elnök és Jerome Powell Fed-elnök a hét elején hangsúlyozta, hogy lépéseket tesznek a mindennapi cikkek, köztük az élelmiszerek, a benzin és a lakbér emelkedő költségeinek kezelésére. Bár a késő tavaszi és nyári inflációs hullámot átmenetinek állították be, a Fed-en belül egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy az értékek ősszel is magasan maradtak.
Kapcsolódó
"A (kamatdöntő) bizottságnak fel kell készülnie az eszközvásárlások ütemének kiigazítására és a szövetségi alapkamat célsávjának a résztvevők által jelenleg vártnál hamarabb történő emelésére, ha az infláció továbbra is a bizottság célkitűzéseivel összhangban lévő szinteknél magasabbra emelkedik" - áll a Fed jegyzőkönyvében.
A Fed döntéshozói a múlt havi ülésen egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megkezdik a központi bank 120 milliárd dolláros havi állampapír- és jelzálogfedezetű értékpapír-vásárlási programjának csökkentését, amelyet 2020 elején vezettek be, hogy segítsék a gazdaságot a Covid-19 járvány idején. A tanácskozás során többen egyenesen a kötvényvásárlási program gyorsabb visszafogása mellett foglaltak állást - derült ki a jegyzőkönyvből.
Az eredeti ütem szerint az eszközvásárlások jövő júniusra épültek volna le. Azóta azonban egyes döntéshozók részéről egyre több felszólítás hangzott el az ütemterv felgyorsítására a továbbra is magas inflációs adatok és a vártnál erőteljesebb munkahelyteremtés miatt. Arról is egyre több szó esik, hogy a Fed nagyobb rugalmasságot kapjon az irányadó egynapos kamatláb emelésére a jelenlegi, közel nulla szintről a jövő év elején, ha szükséges.
A befektetők reakciója a jegyzőkönyv közzétételére nagyrészt visszafogott volt, az S&P 500 index a késő délutáni kereskedésben mintegy 0,2 százalékkal emelkedett. A Fed politikai várakozásaira leginkább érzékeny, rövidebb lejáratú állampapírok hozamai kissé magasabb szinten maradtak, míg a dollár a főbb kereskedelmi partnerek valutáinak kosarával szemben 2020 júliusa óta a legmagasabb szint közelében maradt.
"A (szakpolitikai bizottság) egyértelműen ráébredt arra, hogy még ha némileg vissza is esik, az infláció valószínűleg még jó ideig a cél felett marad" - mondta Paul Ashworth, a Capital Economics vezető amerikai közgazdásza a Reutersnek.
A tapering - vagyis a tapír megjelenését - már beárazhatták a piacok, mert egyre több Fed-es vezető követelte ezt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)