A szenátor közvetlenül a halála előtt vetette papírra gondolatait, amelyeket szoros barátja és két elnökválasztási kampányának menedzsere, Rick Davis olvasott fel Phoenixben, az arizonai szenátus épületében hétfőn.
Amerika legnagyobb erényeiről szólva John McCain azt hangsúlyozta, hogy a patriotizmus és a törzsi rivalizálások összekeverése "a sértődés magvát hinti el és gyűlöletet és erőszakot kelt szerte a világban". Leszögezte: "meggyengülünk, ha falak mögé rejtőzünk, ahelyett, hogy lebontanánk ezeket, ha kétségeket táplálunk elveink nagyszerűsége iránt, ahelyett, hogy bíznánk mindig változást hozó erejükben". Az amerikai nép "nem a származás és a rög, hanem az elvek nemzete" - írta a republikánus politikus.
A szenátor arra biztatta honfitársait, hogy ne essenek kétségbe "jelenlegi nehézségeink miatt".
Az üzenetet Rick Davis a szenátor "utolsó szavaiként" interpretálta. Mint felolvasta, John McCain fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy "büszke amerikaiként élt és halt meg".
Rick Davis megerősítette: Donald Trump elnök nem vesz részt sem McCain szenátor búcsúztatásán, sem a temetési szertartáson. Sajtóértesülések szerint ez a McCain család kifejezett kérése volt.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra