Hajnalban a HSBC brit nagybank ismerteti a legfrissebb, januári kínai beszerzésimenedzser-indexet
Reggel 9 órakor a Központi Statisztikai Hivatal első becslésben közli a magyar külkereskedelmi termékforgalom tavaly január-decemberi egyenlegét. Novemberben a külkereskedelmi többlet 803,5 millió euró volt, 237 millió euróval több az egy évvel korábbinál.
A Magyar Nemzeti Bank a nemzetközi tartalékok alakulásáról közös januári előzetes, illetve tavaly decemberi végleges adatokat.
Délben Németországból decemberi ipari termelési adat várható. A német állami statisztikai hivatal novemberben 1,9 százalékos növekedést mért havi szinten az előző két havi csökkenés után, az elemzők decemberre stagnálást várnak.
Fontos munkaerőpiaci jelentést publikálnak az Egyesült Államokban délután fél háromkor. Az elemzők jelentős bővülést várnak a mezőgazdaságon kívüli, új munkahelyek számában januárban, az előrejelzés szerint a 175 ezerrel. Decemberben mindössze 74 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma, miközben a prognózis 190 ezer volt.
A munkanélküliségi ráta eközben decemberben 7 százalékról 6,7 százalékra csökkent, az előrejelzés szerint a ráta maradt 6,7 százalékon.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon