A beruházási csomag Bulgáriát, Csehországot, Görögországot, Lengyelországot, Magyarországot, Máltát, Németországot, Olaszországot, Portugáliát és Romániát érinti. A projektek a szakpolitikai területek széles körére, mint az egészségügy, a közlekedés, a kutatás, a környezetvédelem és az energia terjednek ki. A nemzeti társfinanszírozásokkal kiegészítve a projektek teljes beruházási értéke eléri a 8 milliárd eurót.
Az uniós bizottság 105,5 millió eurót (mintegy 34 milliárd forint) különített el a budapesti M0-as körgyűrű déli részének fejlesztésére, ezen belül út- és hídfelújításra, valamint új kerékpárutak építésére. A projekt megvalósulásával lerövidül az érintett területen naponta közlekedő 90 ezer jármű menetideje, és javul a közlekedés biztonsága. A forgalom városközponttól elterelésével a forgalmi torlódások is mérséklődnek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Bejelentették Világi Oszkár távozását, már nem ő Slovnaft vezérigazgatója
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál