A korrupciós vádak miatt egy nappal korábban többek között Muammer Güler belügy- és Zafer Caglayan gazdasági miniszter fiát is előzetes letartóztatásba helyezték.
A demonstrációt Isztambul ázsiai részén, Kadiköy városrész egyik terén tartották, a résztvevők lemondásra szólították fel Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormányát - közölte a török Dogan hírügynökség.
A kormányfő "sötét szövetségek munkájának" nevezte a közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyet és ígéretet tett rá, hogy minden érintettet fel fognak deríteni.
A legutóbbi hírek szerint a bűncselekmény miatt már több mint 50 embert vettek őrizetbe, más hírforrások 84 emberről tudnak. A török rendőrség számos vezetőjét, több mint ötven magas rangú tisztjét menesztették.
A gazdasági bűnözés elleni igazgatóság által kedden levezényelt nagyszabású korrupcióellenes rendőrségi razzia az ország vezetői számára is váratlan volt. Erdogan "a kormány lejáratására irányuló piszkos akciónak" nevezte a történteket. Annak ellenére, hogy a kormányban provokációnak tartják a rendőrségi fellépést, a hivatalos álláspont az, hogy semmiképpen nem fogják befolyásolni a nyomozást és a bíróságot, és bármilyen kimenetele is lesz az ügynek, azt tiszteletben fogják tartani.
Helyi lapok szerint az őrizetbe vételek mögött a milliárdos vagyonnal rendelkező Fethullah Gülen befolyásos radikális hitszónok áll, aki alá akarja ásni a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és vezetője, Erdogan pozícióit négy hónappal a helyhatósági választások előtt. Gülen iszlám törvénykezést vezetne be Törökországban.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni