A munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben 1,9 százalékponttal volt alacsonyabb, mint az előző negyedévben, amikor az 12,8 százalékon állt.
Horvátországban a harmadik negyedévben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 95 ezerrel, 202 ezerre csökkent.
A DZS adatai szerint a harmadik negyedévben 1,6 millió volt a foglalkoztatottak száma, 23 ezerrel több a második negyedévinél, és 14 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A foglalkoztatási ráta a harmadik negyedévben 45,8 százalékra emelkedett, a második negyedévi 45,1 százalékról, 2015 azonos időszakában 45,3 százalék volt.
Horvátország gazdasága a 2000-es évek elején dinamikus, átlagosan 5 százalék körüli növekedést mutatott, ezt azonban megállította a gazdasági válság. 2009-ben 7,2 százalékkal zsugorodott az ország bruttó hazai terméke (GDP), majd ezt követően további öt évig nem tudott pozitív tartományba emelkedni az éves mutató. A horvát gazdaság 2015-ben kezdett talpra állni, és hat év után sikerült végre kilábalni a recesszióból. A horvát nemzeti bank (HNB) decemberben 2,3 százalékról 2,8 százalékra javította gazdasági növekedési előrejelzését 2016-ra, erre az évre pedig 3 százalékos növekedést jósol.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Új védelmi falat húztak a megtakarítások köré, hadat üzen a csalóknak a Magyar Államkincstár
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Politico: nincs idő a jogi útra Orbán Viktorral szemben
Szárnyal a csirkemell ára, de combot még érdemes venni