Az ítélet nem jogerős. A legfelső bíróság ugyanakkor felmentette a volt tárcavezetőt bűnszövetkezet létrehozásának vádja alól. Seres 2004 és 2006 között volt gazdasági miniszter a Calin Popescu Tariceanu vezette kormányban a Konzervatív Párt (PC) képviseletében.
A volt miniszter ellen 2011-ben emeltek vádat. Azzal vádolták, hogy a Hidroelectrica román áramtermelő vállalatnak a vezetői által 2002 és 2004 között elkövetett törvénytelenségei fölött szemet hunyt, és a minisztérium ellenőrzési testülete által megállapított rendellenességeket megpróbálta módosítani, eltussolni.
Az ügyészek szerint a román állami tulajdonban lévő Hidroelectrica volt vezetői előnytelen árameladási szerződéseket kötöttek a vállalat számára, de a más termelőktől vásárolt energia is olyan feltételek mellett történt, hogy jelentős kárt okoztak a vállalatnak és a román államnak. Emiatt egy ideig a Hidroelectrica képtelen volt elegendő tartalék energiát biztosítani, ami Románia energiaellátási rendszerének biztonságos működtetéséhez lett volna szükséges.
A hétfői ítélet szerint a Hidroelectrica három volt vezetője öt év letöltendő börtönbüntetést kapott, egy negyediket négy év szabadságvesztésre ítéltek, míg másik kettőt négy év felfüggesztett börtönbüntetésre.
Serest elítélték első fokon az úgynevezett stratégiai privatizációk perében is, amelyben hat év letöltendő börtönbüntetést kapott bizalmas információk kiszivárogtatása miatt. Ez utóbbi perben Nagy Zsolt volt romániai távközlési miniszter is öt év letöltendő börtönbüntetést kapott bűnszövetkezetben való részvétel miatt.
Legolvasottabb
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje