A július 5. és 7. között megkérdezett ezer ember 80 százaléka azt mondta, hogy részt vesz az államfő leváltása ügyében kiírt referendumon. Közülük 64 százalék Basescu menesztésére, 27 százalék az államfő maradására adná voksát, 8 százalékuk pedig még nem döntötte el, hogyan szavaz.
Az Europa FM rádió által megrendelt felmérés során ezer, véletlenszerűen kiválasztott, Romániában élő felnőttet hívtak fel telefonon. A hibahatár három százalék körül mozog - állítja az IMAS.
Az IMAS közvélemény-kutató intézetet George Alin Teodorescu szociológus vezeti, aki 2003-2004-ben Adrian Nastase (PSD) miniszterelnök tanácsadója, majd kabinetvezetője volt, 2004 és 2008 között pedig a PSD parlamenti képviselője.
Teodorescu az Europa FM-nek nyilatkozva rámutatott: az embereket nagyon érdekli a téma, szinte mindenki tudott arról, hogy a parlament felfüggesztette az államfőt, és leváltásáról népszavazást írtak ki.
"Az embereknek kialakult véleményük van, de ez a 80 százalékos részvételi szándék nem azt jelenti, hogy a 17 millió felnőtt közül 14 millió eljön szavazni. Jelenleg úgy véljük, körülbelül nyolc és fél millió választópolgár járul majd az urnákhoz" - magyarázta a szociológus.
Teodorescu szerint a kampány során változhat az elnököt leváltani akarók, illetve az őt támogatók közötti kettő az egyhez arány, de úgy véli, aligha kétséges, hogy Traian Basescut menesztik július 29-én.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon