A mostani a második felülvizsgálati látogatás, de még az első lezárása is hátra van, miután a román kormány tavaly év végén elhalasztotta az üzemanyagra kivetett plusz jövedéki adó bevezetését. Ennek az intézkedésnek - amelyről megállapodtak a november elején zárult első felülvizsgálati látogatáskor a román kormány képviselői és az IMF küldöttség - január 1-től kellett volna hatályba lépnie, de Traian Basescu államfő nem értett egyet a hét eurócentes jövedéki adóemeléssel, és nem látta el kézjegyével a memorandumot, ami az első felülvizsgálati látogatás következtetéseit és a román hatóságok vállalásait tartalmazta. Ezt követően az IMF igazgatótanácsa nem tűzte napirendre december közepén az első felülvizsgálati látogatás lezárását.
A Victor Ponta vezette román kormány elhalasztotta a hét eurócentes jövedéki adó bevezetését április 1-jére. Ez az ügy továbbra is belpolitikai vitát okoz Romániában, hiszen Basescu a múlt héten megerősítette: ő továbbra sem ért egyet a hét eurócentes jövedéki adó kivetésével. Ugyanakkor Ponta közölte, a bukaresti kormánynak nem áll szándékában április 1-jénél tovább halogatni az intézkedés életbe léptetését.
Guillermo Tolosa, az IMF romániai és bulgáriai képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy a felülvizsgálati látogatáson szóba kerül, milyen intézkedéseket hoz Bukarest a jövedéki adó elhalasztása nyomán keletkezett költségvetési bevételkiesés pótlása érdekében. Emellett a gazdasági reformok is terítékre kerülnek.
Románia az idén 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélban állapodott meg nemzetközi hitelezőivel. Románia 4 milliárd euró értékű, kétéves elővigyázatossági hitelszerződésben állapodott meg tavaly szeptemberben az IMF-fel, amit fele-fele arányban biztosít a washingtoni pénzintézet és Brüsszel.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt