- Milyen családból származik? - Budapesten születtem, apám külkereskedő volt, ezért sokat utazott. Magával vitte a családot is; hatéves koromtól néhány évig Nigériában éltünk, ott tanultam meg angolul. Egyetemre pedig Belgrádban jártam. - Közgazdasági egyetemen tanult? - Nem, villamosmérnöki karon végeztem, távközlési mérnök szakon. A Pannon-plastnál kezdtem dolgozni, ahol üzemszervező és beruházási mérnök lettem. Ott kerültem kapcsolatba először világbanki projektekkel, s kiderült, hogy nagyon vonzanak a pénzügyi, finanszírozási kérdések. 1988-ban a Citibankhoz mentem dolgozni, onnan pedig a Nemzeti Bank ajánlására az Első Magyar Alaphoz - ez volt az első befektetési alap Kelet-Közép-Európában. Egy év múlva már a budapesti irodát vezettem. Ezután részben családi vállalkozásban létrehoztunk egy befektetési tanácsadó céget, amelynek sikerült jó együttműködést kialakítania a Bank of America tőkekihelyezési részlegével. Többek között ez vezetett a Hungarocamion Rt. 1998-as privatizációjához, mikor megvettük a részvények 82 százalékát. - A Hungarocamion Rt. jegyzett tőkéje akkoriban - ha jól tudom - csaknem 5 milliárd forint volt. Hogy tudtak egy akkora céget megvenni? Miért adták el éppen önöknek? - A Hungarocamiont már 1997 óta privatizálni akarták; ez volt a negyedik pályázati kiírás. A miénk volt az egyetlen érvényes pályázat. Valószínűleg azért vehettük meg a céget, mert tőkeemelést, nagy volumenű beruházásokat ígértünk és nagy értékű fedezetigazolást tudtunk felmutatni, hiszen a befektetők - a Bank of America és a német DBG Osteuropa Holding - már mögöttünk álltak. 1999-ben fel is emeltük 2,6 milliárd forinttal a cég saját tőkéjét, amely így 7,5 milliárd forint lett. - Attól nem féltek, hogy egy olyan céget vesznek meg, amely már évek óta veszteséges? - Hogy jól döntöttünk, azt mutatja, hogy évek óta először tavaly nem volt veszteséges a cég. A nemzetközi mérleg szerint 1,5 milliárd forintos nyereséget könyvelhettünk el, a magyar mérleg pedig nullszaldót mutat. Természetesen rengeteg jogi természetű buktatóval kellett szembenéznünk, ráadásul néhány csak a vétel után derült ki. A cégnek több milliárd forintos látens tartozása volt, ezek elsősorban rendezetlen vámügyekből származtak. Mindezek ellenére láttunk lehetőséget a cégben; a feleségem jogász, így meg tudta ítélni, megoldhatók-e a problémák. Én pedig - befektetési tanácsadóként - úgy véltem, hogy pénzügyi befektetők bevonásával talpra lehet állítani a Hungarocamiont. Úgy gondolom például, hogy egy hazai piacvezető cég számára elengedhetetlen a professzionális informatikai rendszer. Terveink szerint júliusban indítjuk 1,2 milliárd forintos beruházással kialakított számítástechnikai rendszerünket. Új járművek beszerzésére 12 milliárd forintot költöttünk, járműparkunk átlagéletkora ez év végére két év alatt lesz. - Ön nem volt szakmabeli. Ezek szerint egy ilyen vállalat irányításához is elegendő, ha valaki gazdasági szakember? - Eleinte persze idegen volt a fuvarozási szakterület, de a cég vezetésével járó problémák ismerősek voltak számomra, mostanra pedig elég jól bedolgoztam magam a szakmába, megismertem a piacot. Azt szeretném még elérni, hogy - megőrizve magyarországi piacvezető pozíciónkat - Európában is az élmezőnybe tartozzunk. - Mi az, amire ezenkívül a legjobban vágyik? - Szeretnék még egy gyereket. Van egy hétéves fiam és egy három és fél éves kislányom. Miattuk nagyon szerencsésnek érzem magam, bár nevelésük nagy felelősség. - Ahogy mondta, felesége is aktívan részt vesz az üzleti életben. Lenne-e elég idejük harmadik gyerekre? Vagy akkor a felesége abbahagyná a munkát? Egyáltalán, most hogyan tudják megszervezni az életüket? - Nem hiszem, hogy abbahagyná, vagy legfeljebb csak egy rövid időre, hiszen mindkettőnknek fontos, hogy megmaradjon a szakmai élete. Úgy látom egyébként, nagyon komoly anyagi jólét kell ahhoz, hogy egy család akkor is normálisan éljen, ha mindkét szülő sokat dolgozik. Hogy csak egy példát említsek, akkora autót kell fenntartani, hogy a gyerekek mellett szükség esetén a nagyszülők is beférjenek - én például egy kisbusszal járok -, és profi szervezőmunkát igényel az is, hogy mindig legyen valaki a gyerekekkel. Természetesen próbálunk minél több időt együtt tölteni, sokat kirándulunk és síelünk. - Azzal, hogy bedolgozta magát a szakmába, fuvaros szakemberré vált? Hogyan tervezi, hosszú távon is a Hungarocamion vezetője marad? - Elsősorban befektetési szakembernek tartom magam. Addig maradok itt, amíg látom a fejlődési lehetőségeket, amíg folyamatos a cég növekedése. Szeretek vállalatot irányítani, és szerencsére sikerült olyan pénzügyi befektetőket találni, akik támogatják a Hungarocamion szakmai döntéseit. VÁMOS ÉVA **** KERETBEN **** Egy magyar közgazdász - Káldor Miklós Keynes mellett Nicholas Kaldor - azaz Káldor Miklós - magyar származású közgazdász gyakorolta a huszadik században a legnagyobb hatást a gazdaságpolitikára. Számos angol kormány mellett dolgozott gazdasági tanácsadóként. Tudományos hitvallása: "Soha ne bízzál a látszólag megdönthetetlen igazságokban, kételkedj bennük, főképpen amikor saját elveidről van szó." Káldor Budapesten született, 1908-ban. Közgazdasági tanulmányait 1925-ben kezdte a berlini Humboldt egyetemen. Tizennyolc hónapot töltött ott, és egyetlen tanára sem tett rá mély benyomást. 1927-ben a London School of Economics hallgatója lett. 1932-ben, abban az évben, amikor tanársegéddé nevezték ki az egyetemen, publikálta első munkáját: Emil Lederer "Technikai haladás és munkanélküliség" című könyvének kritikáját. Az írás - a hely szellemének megfelelően - neoklasszikus szemléletű volt; akkoriban a London School of Economics számított az antikeynesiánusok fellegvárának. Későbbi tanulmányaiban Káldor foglalkozott többek között a tőke- és konjunktúraelmélettel, cégelmélettel, a monopolista konkurenciával. Egyik-másik írásában már erősen érződött Keynes hatása, és Káldor egyre inkább elszigetelődött az egyetemen. Amikor 1936-ban megjelent Keynes "A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete" című könyve, Káldor is egyik követője lett. Előfordult, hogy egy vitában érveivel nagyobb hatást tett a résztvevőkre, mint maga a mester. Káldor egyébként a jóléti elmélet területén fejtett ki tartós hatást. Az ortodox közgazdaságtan szerint ha nincs mód arra, hogy a társadalom egy csoportja jobb helyzetbe kerüljön anélkül, hogy egy másik csoporttól el kellene venni valamit, akkor nincs olyan közgazdasági érv, amely ennek az állapotnak a megváltoztatása mellett szólna. Káldor szerint van értelme az egyik csoporttól elvenni valamit és a másiknak adni, ha az utóbbi az előbbit a saját nyereségéből kárpótolhatja. Egyes életrajzírói szerint e mögött az elméleti tétel mögött nagyon is gyakorlati megfontolások állnak: mivel nem nagyon képzelhetők el olyan gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek nem rontanak egyes csoportok helyzetén, ha elfogadjuk az eredeti tételt, akkor az a szakembereket szinte minden mozgásterüktől megfosztaná. Káldor a második világháború alatt és után egyre inkább a gyakorlati gazdaságpolitika közelébe került. 1947-től 1949-ig az ENSZ európai gazdasági bizottságának a tervezési főnöke volt Genfben. 1951-ben tagja lett az adózás kérdéseivel foglalkozó bizottságnak. Ezután több ország kormánya mellett dolgozott az adórendszerek megreformálásával foglalkozó szakértőként. Javaslatai nem mindig arattak osztatlan sikert: Ghánában még zavargások is kitörtek miatta. Káldor 1964 és 1976 között három brit pénzügyminiszternek volt a különleges tanácsadója. Emellett a tudományos munkára is maradt ideje. Az alternatív elosztási elméletekről és a növekedési modell különböző változatairól szóló tanulmányával egy neokeynesiánus kutatóprogram egyik alapítója lett. Azt állította, hogy teljes foglalkoztatás mellett a befektetések növekedése nem a reáljövedelmek emelkedését vonja maga után, hanem a nyereségráta növekedését. Ez a kijelentése számos tankönyvbe is bekerült. Ami a gazdasági növekedésre vonatkozó nézeteit illeti, azok elég gyakran változtak; Káldor nem riadt vissza attól, hogy visszavonja korábban hangoztatott nézeteit vagy új megközelítési módokat találjon ki. Előfordult, hogy miközben disszertációk készültek növekedési modelljéről, ő maga már nem hitt az efféle formális modellek létjogosultságában. Egyik előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a növekedés szempontjából kulcsszerepe van a feldolgozóiparnak, és egyedül ebben a szektorban igaz az, hogy a termelékenység növekedése a termelés növekedésétől függ. Keynes mellett Káldor volt az egyetlen közgazdász, aki amellett, hogy aktívan részt vett a gazdaságpolitika formálásában, újító elméleti munkát is képes volt írni. Jelentős felismeréseit összefoglaló monográfiát nem hagyott ránk. Tanulmányait kilenc kötetben adták ki. Köztiszteletnek örvendett: kora legismertebb közgazdászai közé tartozott, akit a brit pénzügyminiszterek igen nagyra tartottak. 1966-ban kinevezték a közgazdaságtan professzorává, 1974-ben pedig mint Baron Kaldor of Newham, a nemesség soraiba emelkedett. Felsőházi beszédeiben élesen támadta a Thatcher-kormány monetarista politikáját. 1986-ban halt meg. V. É.