Az Agrárminisztérium közlése szerint a kaukázusi medvetalp mérgező növényi hatóanyaga, a furokumarin már a bőrrel érintkezve, akár hosszabb távon is fényérzékennyé teszi a bőrünket és égési sérülésekre emlékeztető hólyagokat is okoz, amelyek sok esetben nehezen gyógyuló hegeket is hagynak maguk után.
Az Agroinform azt írja, hogy a kaukázusi medvetalp, a nevéből is adódóan a Kaukázus környékén, valamint Közép-Ázsiában őshonos. Számottevő terjedése a második világháború után kezdődött el, először az utak mentén találkoztak vele. Mára az egész európai kontinensen elterjedt, köszönhetően rendkívüli igénytelenségének és szaporodóképességének.
Ugyanakkor eddig többé-kevésbé elkerülte Magyarországon.
A lap hozzáteszi, hogy elsősorban patakok, folyók mentén fordul elő, továbbá tarvágásokon és degradált élőhelyeken.
Akár 200 millióra is pályázhatnak a hazai kistermelők
Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forintos forrással hirdette meg a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása" című felhívását, amiből akár 200 millió forintnyi szubvenciót kaphatnak az élelmiszert előállító vállalkozások.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el