Május 1-jén este adott ki közleményt a MÁV-Start Zrt. arról, hogy új, gyorsvonati pótjegyet vezetnek be Magyarországon, május 15-től. A pótjegyet egyes gyors- és sebesvonatokon (összesen 258 járaton) kötelező váltani, ára pedig kilométer övezetenként változik, azaz gyakorlatilag minél messzebb utazunk, annál drágább. Száz kilométerig 150 forinttal kell többet fizetnünk, 500 kilométer felett pedig 735 forint a díj - írta a Pénzcentrum.hu. Ezeken a vonatokon a pótjegyet a nyugdíjasoknak is fizetni kell.
A vasúttársaság által publikált táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a legforgalmasabb gyorsvonatok utasainak kell majd pótjegyet fizetniük, például a Budapestet a megyeszékhelyekkel, nagyvárosokkal (Miskolc, Nyregyháza, Debrecen, Sátoraljaújhely, Sopron, Szombathely), vagy épp a Balatoni régióval összekötő járatokon. - A május 15-től érvényes kilométerenkénti pót- és helyjegyárak itt érhetők el.
Az InterCity pótjeggyel szemben a gyorsvonati pótjegy nem vonathoz kötött és nem jelenti az ülőhely biztosítását. Így gyakorlatilag semmilyen plusz szolgáltatás nem jár hozzá, tehát akkor is ki kell fizetni, ha egy forgalmas péntek délután Budapesttől Nyíregyházáig a folyosón állva tesszük meg a 270 kilométeres utat (ez az út egyébként 410 forinttal kerül majd többe, mint most) - írta a Pénzcentrum.hu.
Reagált az NFM
A 65 év felettiek május közepe után is ingyenesen utazhatnak a vasúti járatok döntő többségén - közölte szombaton az MTI-vel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya. Közleményük szerint a naponta elindított közel 3000 vonatból a feláras rendszer kiterjesztése után is csak 456 InterCity, hibrid, gyors vagy sebes járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani. Hangsúlyozzák, hogy a 65 év felettiek a pótjegyköteles vonatokon eddig sem utazhattak térítésmentesen, a kiegészítő jegyeket eddig is meg kellett vásárolniuk - írta az MTI.Mentességek
Gyorsvonati pótjegy megváltása nélkül utazhat:
- a nemzetközi menetjeggyel rendelkező utas
- a FIP (nemzetközi menetkedvezményi egyezség) okmánnyal rendelkező utas
- a havi vagy félhavi bérlettel, 30 napos bérlettel rendelkező utas
- az 1 és 2 számjeggyel kezdődő sorszámú vasúti utazási igazolvánnyal és az "A" és "B" sorozatú ideiglenes vasúti utazási igazolvánnyal rendelkező utas
- a felmutatóra szóló szabadjeggyel és vasutas IC kártyával rendelkező utas
- a 3 éven aluli gyermek, ha külön ülőhelyet nem foglal el
- a hadirokkantak utazási kedvezményére jogosult
- az országgyűlési és európai parlamenti képviselő
- a START Klub, START Klub Bónusz, START Klub VIP vagy START Klub Prémium kártyával rendelkező utasok, továbbá azok, akik a kártyabirtokosokkal szombaton utaznak együtt (ún. szombati kedvezmény)
- Balaton Mix jeggyel rendelkező utas (a kapcsolódó 50%-os alkalmi menettérti jegy esetében az utas nem mentesül a gyorsvonati pótjegy megváltása alól!)
Nem kell gyorsvonati pótjegyet vásárolni azoknak az utasoknak sem, akik az alábbi viszonylatokon belül utaznak:
- Püspökladány - Biharkeresztes
- Békéscsaba - Lőkösháza
- Nyíregyháza - Záhony.
Az e-ticket rendszerben kioszkos jegyátvétellel vagy otthoni jegynyomtatással jegyet vásárló utasoknak gyorsvonati pótjegyet csak 2013. június 1-jétől kell vásárolniuk.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót