A vágóhíd január 10-én megkapta működési engedélyét. A létesítményben azóta - egyelőre tesztüzemi körülmények között - napi 200-300 sertést vágnak le, termelés folyamatosan emelkedik.
Február második hétben tervezik a csontozó- és csomagolóüzemek terheléses tesztjének indítását. Márciusra már ipari szintű termelést tervez a vágóhíd, ami a teljes kapacitás hatvan százaléka - hangsúlyozta az MTI-nek Sutka László. Március végétől várhatóan elérik a teljes tervezett 550 fős létszámot.
Kapcsolódó
Az MCS Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 20 milliárd forintot.
Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak majd elő. Évente egymillió sertésnek a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és higiéniai elvárásoknak megfelelő vágását és feldolgozását tervezik. A beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.
A költségvetés további része a kiegészítő üzemrészek - köztük a szennyvíztisztító - létrehozásához volt szükséges. A létesítmény a tervek szerint fokozatosan éri el kapacitásának maximumát az év végéig.
A Bonafarm-csoporthoz "stratégiai megállapodással" kapcsolódó MCS Zrt. jogelődje a 2013 áprilisában alakult MCS Vágóhíd Kft. tulajdonosa a Ho-Me 2000 Kft. A cég 2016 végéig projektcégként a létesítmény építésével foglalkozott, egyéb ipari tevékenysége nem volt, így pozitív eredménye sem - mondta Sutka.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon