Németh Szilárd szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Elműnél - amely korábban "a leggyorsabban és a legnagyobb erővel feküdt keresztbe" a rezsicsökkentésnek - egy belső utasítás alapján listázzák azokat a munkavállalókat, akik mandátumot szereztek például önkormányzati testületekben. Az ő adataikat összegyűjtik, és eljuttatják a többségi tulajdonos RWE németországi központjába - fejtette ki a kormánypárti képviselő, aki nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy mi lehet mindennek a célja. Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy esetleg tesznek-e pozitív vagy negatív jeleket is a listákhoz arra utalva, hogy ki "a mi emberünk" és ki nem.
Közölte: a történteket elképesztőnek tartja, ezért az adatvédelmi hatósághoz fordul, azt tudakolva, hogy mindezt megteheti-e a cég, és ha igen, milyen jogszabály alapján.
Az Index megkérdezte az Elműt, ahol teljesen értetlenül álltak a kijelentés előtt. Boross Norbert kommunikációs igazgató elmondta, hogy a cégcsoportban a munkáján kívül bárki olyan társadalmi elfoglaltságot választhat magának, amilyet csak akar. Így érthetően soha nem készült semmiféle lista senki pártállásáról, vallásáról vagy egyéb hasonlóról.
Szerintük azt érthette félre Németh Szilárd, hogy a munkavállalóknak be kell jelenteniük az egyéb állásaikat. Erre elsősorban az összeférhetetlenség miatt van szükség, például hogy ne lehessen valaki egyszerre beszerző és beszállító is. Emellett munkajogi szempontok miatt értesíteni kell a céget bizonyos oktatási tevékenységekről vagy önkormányzati szerepvállalásról is, miután ezek után extra szabadság jár, amit a vállalatnak kötelessége nyilvántartania.
Legolvasottabb
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Drog, prostitúció, titkos nyomozás: újabb robbanás az Epstein-ügyben
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat