A kormány az idei költségvetésbe azért nem tervezett be nyugdíjprémiumot, mert a 2017-es jóval sérülékenyebb, mint a jövő évi, köszönhetően az olyan adópolitikai változtatásoknak, mint az áfacsökkentés. Lázár János szerint a gazdaság teljesítményéről ősszel, vagy a tél elején lesz reális képük. Ekkor dőlhet el, hogy a nyugdíjasok a tavalyi karácsonyihoz hasonló módon prémiumot kapjanak utalvány formában.
A miniszter szerint, ha idén is lesz ilyen egyszeri juttatás, akkor az valószínűleg megint Erzsébet-utalvány formájában érkezhet. A miniszter elmondta, hogy a nyugdíjemelésnél kényelmesebb és praktikusabb az egyszeri juttatás, ugyanis a tartós emelést nehezebb kigazdálkodni.
A miniszterelnök által Nagygécen tett kijelentésre, miszerint "ha olyanok a számok", akkor még nagyobb nyugdíjemelés érkezhet, Lázár azt mondta, erről megint csak ősszel lehet majd egyeztetni.
Az viszont szinte biztos, hogy a kormány változtat a nyugdíjas kor utáni munkavállalás rendszerén: a miniszter úgy látja, hogy megváltozik az emberek életciklusa, jóval idősebb korig dolgoznak már Nyugaton is. Ezért csökkenhetnek a nyugdíjasok adóterhei, ha munkát vállalnak. Lázár szerint az egészségügy összeomlana nyugdíjas dolgozók nélkül.
(A választási kampány jegyében szeptemberre szociális alapú áram- és gázárcsökkentési javaslatot is kidolgoztak. Erről itt olvashat bővebben.)
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében