Miután az EU-val összevesztünk, és onnan nem jön a pénz, viszont a gazdaságot pumpálni kell a 2022-es választásokra, különben (különösen nagy vereség esetén) felderenghet egyesek lelki szemei előtt a börtön réme, ezért valahonnan pénzt kell szerezni - fogalmazott blogján a közgazdász.
A magyar kötvénypiac azonban erre nem nagyon alkalmas, ráadásul a forintot is stabilizálni kellene, amihez meg elengedhetetlennek látszik, hogy az MNB kihátráljon erről a piacról. Eddig a jegybank vette meg a hosszú állampapírok nagy részét, most viszont, ha visszább vesz a vásárlásaiból, akkor valószínű, hogy felmennek a hozamok (a magyar állampapírok amúgy is többéves csúcson vannak), ilyen környezetben eladni kötvényeket, méghozzá sokat majdnem lehetetlen - vél Zsiday.
Kapcsolódó
Ráadásul közben alapkamatot is kell emelni, plusz ez a piac nem olyan mély, hogy egyszerre ennyi pénzt be lehessen vonni, úgyhogy csak a devizapiac maradt.
Persze ez a hitel drágább, mintha az EU-s program hitelkeretét hívnánk le, de az éves pár milliárd forint többletköltség nem túl nagy ár a „szuverenitás” megőrzéséért a kormány szerint. Ez azonban nem jelent fordulópontot, és mivel a következő években is bejön még ide egy csomó euró az EU-ból, várhatóan továbbra is inkább le fogjuk építeni a devizaadósságot (ugye a korábbi lakossági és állami devizaadósság leépítés is valójában az EU által utalt milliárd eurókból történt, mondhatni az EU kifizette adósságaink egy részét). Szóval valójában sok látnivaló nincs itt - írta a befektetési szakember.
A múlt héten az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. kedvező feltételekkel, alacsony kamattal 10 és 30 év futamidejű, 4,25 milliárd dollár értékű dollárkötvény,t valamint 7 év lejáratú, 1 milliárd euró értékű eurókötvényt bocsátott ki. A dollárkötvények kamata 2,1 és 3,1 százalék, míg az eurókötvény kamata 0,3 százalék közelében alakult (egészen pontosan a 0,125 százalékos fix kamatot fizető sorozat hozama 0,326 százalék, a kötvény kuponja az eddigi legalacsonyabb, amelyet a magyar állam elért az eurókötvény-kibocsátásai során).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)