A Wis Holding az utóbbi években több állami beruházás kivitelezésében is részt vett: a legismertebb, a KÉSZ Zrt.-vel közös közpénzes - eredetileg 5,3 milliárd forintból tervezett - munkája a budai Széll Kálmán tér tavaly zárult átépítése volt. De alvállalkozóként részt vett az 1-es és a 3-as villamos pályafelújításában, sőt az M86-os autóút építésében is.
Wicha az ingatlan-, a turisztikai és az energetikai üzletben egyaránt aktív, 10,2 milliárd forintra becsült vagyonával a 64. helyre került a Nap.hu kiadásában megjelenő a 100 leggazdagabb 2014 listáján.
Kapcsolódó
Azóta viszont vagyoni részesedés lefoglalása, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-Visszaszerzési Hivatalának biztosítási intézkedése és vállalkozások által indított végrehajtási eljárások sorjáznak a WIS Holding cégbejegyzései között - írta a Világgazdaság. Tavaly októberben az Index arról számolt be, hogy a BRFK nyomoz különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával. A Széll Kálmán teret felújító alvállalkozók egy részének ugyanis nem fizették ki maradéktalanul az elvégzett munkájukat. Az ügyben érintett a WIS Holding és a cégvezető vagyoni részesedését lefoglalták.
Korábban Wicha neve akkor került be a hírekbe, amikor jelentős hiteltartozás miatt felszámolás alá került 2014 őszén a külső Váci úti Európa Center üzleti és logisztikai parkot fejlesztő Terra Invest Zrt. A cégbe az MFB is beszállt, majd a kormány stratégiailag kiemelt szervezetté nyilvánította. A Terra Invest kötelezettségállománya - a 2014 októberi, tevékenységet záró mérlege szerint - mintegy 12,5 milliárd forint volt, a felszámolási eljárás még nem fejeződött be.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló