A közlemény szerint a bennfentes információ konkrétan az volt, hogy a végrehajtási eljárásban az adós cég részvényeit a végrehajtó nem árverésen, hanem meghatározott áron és mennyiségben egy brókercégen keresztül fogja forgalomba hozni.
Az ügyvéd az adatok ismeretében, még 2015. február 13-án vételi ajánlatot tett a mintegy 150 ezer darabos részvénycsomag felvásárlására. A vételi ügylet a részvények árfolyamát mintegy 20 százalékkal emelte. Az ügyleten a vádlott - a részvénykibocsátó gazdasági társaság saját tőkéjét alapul véve - ténylegesen mintegy 300 millió forint hasznot ért el.
Kapcsolódó
Piacfelügyeleti ellenőrző tevékenysége keretében a Magyar Nemzeti Bank tárta fel az adásvételt, majd tett feljelentést. (Megindult felfelé Európa.)
A Fővárosi Főügyészség a vádiratban felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a vádlottat határozott időre tiltsák el az ügyvédi foglalkozástól, és a tőle lefoglalt, az ügyletben érintett részvénycsomagot kobozzák el - áll a közleményben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Hadat üzent a kormány az áraknak, a világ pedig Donald Trump vámjainak

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk
