Szavai szerint ha a következő évek turisztikai fejlesztései is jól átgondoltak és kellően összehangoltak lesznek, megvan a remény arra, hogy jelentősen növekedjen a turizmusban legálisan foglalkoztatottak száma, illetve annak is, hogy ez az ágazat termelje meg a magyar GDP több mint 10 százalékát. Hozzáfűzte: Magyarország az elmúlt hét évben felkerült a világ turisztikai térképére, jelentős kapacitásbővüléssel járó fejlesztések történtek, a következő éveknek azonban szavai szerint a minőség fejlesztéséről és az ágazat versenyképességének növeléséről kell szólnia.
Horváth Viktória hangsúlyozta: jövő év január elsejétől a turizmusfejlesztési pályázatok kiírását a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át, így hatékonyabban tudják majd támogatni a turisztikai vállalkozásokat.
A helyettes államtitkár szólt arról, várhatóan már a jövő héten társadalmi vitára bocsátják a szaktárca által készített Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepciót, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy Magyarország a turizmus versenyképessége tekintetében kerüljön be a világ első 30 országa közé.
A Büki Gyógyfürdőben tartott termál szezonnyitót a Pannon Termál Klaszter Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. évről-évre azért rendezi meg, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a gyógyfürdők és termálfürdők számára az igazi szezon ősszel kezdődik és egész évben tart.
A magyarországi fürdők összesen évente több mint 13 millió vendéget fogadnak, összes bevételük pedig meghaladja a bruttó 50 milliárd forintot.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük