A vívóként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető beszédében kiemelte, a parasport dinamikusan fejlődik, egyúttal megígérte, hogy kapcsolatait felhasználva segíti a paralimpiai mozgalmat.
Az év legjobbjait is köszöntötték az eseményen: a nőknél a 70 kilogrammos súlycsoportban világbajnok Szabó Nikolett cselgáncsozó, a férfiaknál a moszkvai kajak-kenu-világbajnokságon győztes Rozbora András kapta az elismerést. Az év edzője Szabó Nikolett mestere, Keserű József, az év szövetségi kapitánya Bíró Norbert, a cselgáncsozók szakvezetője lett.
A hagyományoknak megfelelően - mint minden páros évben - díjat kaptak azok a médiumok, amelyek a legtöbbet tették a paralimpiai mozgalom népszerűsítéséért. Idén a televíziók között az MTVA Telesport szerkesztősége, a rádiók közül a Juventus Rádióban hallható SportBánya című műsor, nyomtatott sajtó kategóriában a Heves Megyei Hírlap, az internetes szerkesztőségek közül az Index kapott médiadíjat.
Az MPB tájékoztatása szerint a pénteki közgyűlésen Gömöri Zsolt elnök és Tóth Veronika nemzetközi főtitkár ismertette a legfontosabb tudnivalókat a 2016-os riói nyári játékokról. A tájékoztató során elhangzott, hogy jelenleg két sportoló, Szabó Nikolett, illetve a sportlövő-világbajnokságon ezüstérmes Dávid Krisztina szerezték meg a paralimpiai részvételi jogot.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek