Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél, ami nagyon nagy dolog - fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő több mint 10 pontban fogalmazta meg egy erős állam ismérveit, ezek között említette, hogy legyen gazdasági növekedés, és a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonban legyenek. Kifejtette, hogy egy erős ország esetében nem lehet beszélni demográfiai hanyatlásról, és a feltételek között említette a közbiztonságot, amely magába foglalja a határvédelmet és a terrorkísérletek elhárítását.
Fontosnak nevezte, a kulturális identitás megtartását, a jövő magyarságának egy közösségbe való szervezését - írja az MTI.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a modern állam feltétele az is, hogy képes legyen vendégül látni a világ nagy rendezvényeit, Budapest épp most bizonyítja be magának és a világnak, hogy nincs olyan rendezvény a foci vb-n kívül, amit ne tudna vendégül látni. (Működésbe hozzák Orbán választási csodafegyverét.)
Kép: MTI Fotó /Veres Nándor
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek