Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm-CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm-CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával - jelentette be Menczer Tamás.
Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához.
Kapcsolódó
Az államtitkár azt írta közleményében, mivel a kínai és az emirátusokbeli partnereink folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak arra, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk. Menczer Tamás szerint az oltás az egyetlen fegyver a vírus ellen.
"Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét" - véli Menczer.
Mint korábban megírtuk, jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban, ahol orosz, kínai, kanadai és izraeli vakcinát is gyárthatnak majd - jelentette be Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A gyár évente 20 millió adag oltóanyagot tud majd előállítani, ennek egy része koronavírus elleni vakcina lesz.
A Magyarországon is gyártani kívánt vakcinák olyan eljárással készülnek, amellyel maga a Sinopharm sem elégedett. A kínai gyógyszergyártó saját mRNA (másik nevén mRNS) típusú koronavírus-oltás fejlesztésébe kezdett, mivel úgy látják, az elöltvírust tartalmazó készítmény nem bizonyult elég hatékonynak. Ezért átállnának a Pfizer/BioNTech és a Moderna is által alkalmazott megoldásra.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol