Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében az egykori polgármestert a NAV bűnügyi főigazgatósága – tájékoztatta a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az MTI-t.
A megalapozott gyanú szerint
a volt polgármester pályázat benyújtásával úgy próbált meg 2018 és 2023 között 63,8 millió forint uniós és hazai költségvetési támogatáshoz jutni, hogy valótlan adatokat tartalmazó okiratokat nyújtott be, amivel megtévesztette az ellenőrző hatóságot.
A pályázat egyik fő célja, a Nyírmártonfalva határában lévő erdei kirándulóhely kialakítása során a lombkoronasétány funkciója azért hiúsult meg, mert a gyanúsított 2022 nyarán az erdős terület fáit kivágatta, amely a lombkoronaszint megszűnését eredményezte – ismertette a főügyészség.
Jelezték:
a volt polgármester rövid vallomásában tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen, amelyet a Debreceni Járási Ügyészség fog elbírálni.
A gyanúsításközléssel a nyomozás az addigi felderítési szakaszából a vizsgálati szakaszába lép, amelynek során az ügyészség már irányítási jogokat gyakorol az eljárás felett – közölték.
Egy sosem látott százmillió forintos lombkoronasétány misztikus történetét meséltük el tavaly áprilisban
Összesen 112 millió forintnyi közpénzt fordítottak egy zalai lombkoronasétány előkészítésére. Csakhogy az a mai napig nem készült el.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Sorsoltak a BL-ben: kedves ismerőssel találkoznak Szoboszlaiék
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Így állnak a pártok, ökölharc megy az aláírásokért
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében