Tavaly július óta óta ugyanis több mint százezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását.
A babaváró támogatásra mintegy 64 ezer, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására mintegy 24 ezer kérelem érkezett, a használt lakás vásárlására és a kétgyermekesekre kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető hitelt pedig több mint hatezren igényelték.
Bővülnek a bölcsődei férőhelyek, és januárban hatályba lépett a négygyermekes anyák szja-mentessége, valamint a nagyszülői gyed is, ezzel a családvédelmi akcióterv minden pontja elindult - sorolta az államtitkár.
A családok jelzáloghitel-tartozását a második gyermek születésekor egy, a harmadik gyermek érkezésekor négy, minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millióval csökkenti az állam. A hitelelengedés lehetőségétől azonban azok a családok sem esnek el, amelyekben már vannak gyerekek, így például ha egy kétgyermekes családba születik a harmadik, illetve egy háromgyerekesbe a negyedik, akkor is négymillió forintos elengedést kaphatnak a családok.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon