Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban a Budapesti Értéktőzsde hétfői teljesítménye nem rossz a mínuszos zárás ellenére sem. A budapesti börzén a magyar papírok közül egyedül az OTP árfolyama tudott több mint 1 százalékot erősödni.
Az elemző a Mol-papírok árának csökkenését az olaj világpiaci árának mérséklődésével magyarázta. Hozzátette: a líbiai olaj nagy mennyiségben térhet vissza a világpiacra, növeli a kínálatot, és ez hatott negatívan az árakra.
Cinkotai Norbert kiemelte: a forint tartotta az elmúlt napokban elért szintet, szerinte a hét nagy kérdése lehet, hogy mi lesz az erősebb, a forint utóbbi hetekben elkezdődött rövid távú erősödése, vagy a hónapok óta tartó gyengülő trend.
Könnyen lehet, hogy a forint árfolyamára tartósabb erősödés vár - fejtette ki Cinkotai Norbert.
A Mol 380 forinttal, 2,18 százalékkal 17 065 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 1,17 százalékkal 6855 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 446 forintra nőtt, forgalma 159,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 84 forinttal, 1,43 százalékkal 5796 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1749,60 ponton zárt hétfőn, ez 16,23 pontos, 0,94 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel