Az előző évhez képest mért 17 százalékos növekedés egyben azt is jelenti, hogy a magyar lakosság nem kevesebb mint 8 milliárd forintot költött az olaszok nemzeti ételének fagyasztott változatára. Mindez megint máshogy számolva 6000 tonna pizzát jelent.
A legnépszerűbb a sonkás, a piac negyedét ezen pizzák adják, ám nem sokkal van lemaradva a szalámis és az egyéb (hawaii, négysajtos; stb.) ízesítésű sem. A sima sajtos után még a Margherita pizza kéredzkedett fel a top 5-be. (Lidl, Penny, Aldi - mi történt velük?)
Kapcsolódó
A Nielsen adataiból az is kiderül, hogy amíg Budapesten és környékén realizálódik az értékbeli forgalom 42 százaléka, délnyugaton alig vásárolják a terméket. Az értékesített pizzák több mint kétharmada diszkontokból és szupermarketekből kerül a kosarakba: 100-ból 68 pizza innen kerül az asztalra.
"A fagyasztott pizza növekvő népszerűsége jól mutatja, hogy emelkedik a kényelmi termékek iránti kereslet" - mondta Hajnal Dóra, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. "Érdekesség, hogy a gyártói és kereskedői márkák értékbeli aránya szinte azonos, 51 százalék a kereskedelmi márkák javára, vagyis a fogyasztók szívesen vásárolnak sajátmárkás fagyasztott pizzát is, sőt az előző évhez képest beelőzték a gyártói márkákat."
Kiszerelések tekintetében a 300-349 grammos fagyasztott pizzáké a piac értékbeli forgalmának több mint fele, a valamivel nagyobb, 350-399 grammos pizza a forgalom egyötödét viszi.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott