A GKI Digital 2018-ban negyedik alkalommal publikálja a hazai online kiskereskedelem 10 legnagyobb szereplőjének rangsorát. Az első három helyezett az Extreme Digital, az eMag és a Media Markt lett, ahogy az megszokott volt az elmúlt években. Viszont a lista négy éves történetének legszorosabb eredménye született. A dobogósok mögött pedig egyre komolyabb szakadék kezd kialakulni. Bár a középmezőny szintén nagyon erős, a 4. helyen záró Tesco Online és a 10. helyre került LibriBookline között többszörös különbség figyelhető meg a bevételek tekintetében - derül ki a GKI Digital közleményéből.
Beszédes a hazai e-kereskedelemről, hogy az első 10 kereskedő adja a szektor teljes forgalmának 37 százalékát. A toplista szereplői a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 135 milliárd forint forgalmat realizáltak online értékesítésből. Ehhez összesen több mint 5,5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult.
Tavaly az első tíz forgalmának 26 százalékos növekedési üteme csaknem 44 százalékkal haladta meg a tavalyi évre jellemző átlagos piaci bővülést, igaz a bevételnövekedés mértékének tekintetében jelentős eltérések alakultak ki a szereplők között.
Új szereplőként a tavaly mindössze négy hónapig aktív Alza.hu is bekerült a legjobb tízbe. Csehország piacvezető webáruháza felért a lista 8. helyére.
Meglepő gátja van a lista szereplőinek további növekedésének: a magas kosárértékű műszaki termékek esetében a kereskedők azzal a jelenséggel küzdenek, hogy a kínálatuk nagy része többéves életciklussal rendelkező cikkekből áll, ezért a vásárlók gyakrabb visszacsábítására már kevesebb terméket tudnak bevetni, mint más termékek vonatkozásában. Jól jelzi ezt a jelenséget az is, hogy a 10 legnagyobb online kiskereskedő teljesített rendeléseinek száma mindössze 8 százalékkal tudott emelkedni 2017-ben.
Élénkül az online FMCG piac
Ezzel szemben a gyorsan mozgó napi fogyasztási cikkek internetes értékesítésében még hatalmas kiaknázatlan potenciál van. Ugyan az első tízbe most még csak a Tesco Online fért be, ez a jövőben könnyen változhat. Az ország legnagyobb kiskereskedője ugyanis a saját szektorában egyre erősebb konkurenciával néz szembe. Az online FMCG szegmensen belül régi motorosnak számító G'Roby-t az Auchan Online már működésének első teljes évében megelőzte, és ezzel felért a Tesco mögötti második helyre, komoly kihívás elé állítva a piacvezetőt. Ráadásul a hipermarket-láncok mögött a háztartási cikkek és drogériai termékek területén is erősödik a verseny. Ebben a szegmensben a német Rossmann egyre nagyobb szeletet hasít ki az online FMCG tortából, de idén tavasszal ő is közvetlen konkurenciával került szembe, mivel elindult a DM is a saját webáruházával. A jelenlegi trendek tükrében tehát ez a - most még "gyerekcipőben járó" - piac egyre inkább a tőkeerős multik játéktere lesz - írják a közleményben.
A helyezettek:
1. Extreme Digital
2. eMAG
3. MediaMarkt
4. Tesco
5. 220 volt
6. Ipon
7. Mall.hu
8. Alza.hu
9. Aqua Electromax
10. Libri-Bookline
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja
Rossz híreket kapott Brüsszelből az Orbán-kormány: már csak két és fél évig engedné az EU az orosz energiát

Felkészül Magyarország? Betiltották az e-rollerek használatát a finn kiskamaszok számára

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Bűnösnek nyilvánították a volt francia miniszterelnököt

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Újabb logisztikai nagyágyú érkezett meg Budapest mellé

Magyar lakóparkok, budapesti luxusszálloda és a Városliget előtt borult térdre a világ
