Dankóné Nagy Éva elmondta: a 45 éves budapesti S. András februártól május végéig televíziót, kávéfőzőt és különböző háztartási eszközöket kínált eladásra az egyik internetes oldalon. A sértettek átutalták a megadott bankszámlaszámra az eladásra kínált áru ellenértékét, de a megvásárolt terméket nem kapták meg.
A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított ilyen módszerrel több mint harminc embert károsított meg.
A szóvivő közölte: a körözési eljárás eredményeként S. Andrást szerdán Budapesten elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.
A bátonyterenyei feljelentés alapján a helyi rendőrkapitányság 6 rendbeli csalás bűntett és 27 rendbeli csalás vétség gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen, és kezdeményezi az előzetes letartóztatását. Vizsgálják azt is, hogy összefüggésbe hozható-e más, hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével - mondta a szóvivő.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs