A termelés májusi 4,4 százalékos mérséklődésén belül mindkét építményfőcsoport termelése csökkent - közölte gyorsjelentésében a KSH. Az épületek építése 7,3 százalékkal, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal maradt el a 2010. májusitól. Az egyéb építményeknél megfigyelt, a korábbi hónapokénál kisebb csökkenést az előző évi alacsony bázis mellett útkarbantartási, illetve vasútfelújítási munkák eredményezték.
Szezonálisan kiigazított indexek alapján májusban az épületek építésének volumene 7,4 százalékkal, az egyéb építményeké 3,2 százalékkal magasabb volt az áprilisinál. Az év első öt hónapjában az épületek építése 5,8 százalékkal az egyéb építményeké 11,4 százalékkal maradt el a 2010. január-májusitól.
Májusban az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - csaknem egyötödével kisebb volt a 2010. májusinál. Az egyéb építmények ágazat termelése 4,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázisnál.
A speciális szaképítés ágazaté - amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 0,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.
A májusban kötött új szerződések volumene 4,1 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 19,9 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene májusban 12,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az év első öt hónapjában az építőipari vállalkozások 31,8 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.
Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 34,8 százalékkal csökkent a 2010. májusihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya kétötödével, az egyéb építményeké 30,6 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Teljes a káosz, lezárták az M1-est és az M5-öst, áll az M0-s
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?