A pánik kezdete óta visszatérő probléma, hogy emberek akarják magukat teszteltetni, ezt az egyetlen erre a célra nevesített laborban elutasítják. Sokkal könnyebb dolguk van az állattartóknak, hiszen piaci alapon a háziállatok vírus tesztjét az Állatorvostudományi Egyetem Járványügyi tanszékén elvégzik - írta a napilap.
A háziállatok tesztje nem erre a most járványt okozó vírusra specifikus, hanem azt mutatja meg, hogy a minta általánosságban tartalmaz-e koronavírust - mondta Rusvai Miklós virológus a Népszavának. Miután állati mintákat vizsgálnak, nem kérdezik a leadásakor, hogy az kié. A vizsgálathoz elegendő, ha a gazda egy fültisztító pálcikával mintát vesz az orrlyukból, vagy a garatból, majd ezt egy kis nejlonba úgy becsomagolja, hogy ne az száradjon ki, és leadja. Ezek szerint az élelmes aggódók ily módon saját mintájukat is leadhatják. (A vizsgálati eredmény azonban egyáltalán nem lesz releváns az új koronavírus fertőzésre nézve. Veszélyezteti viszont a laborost és járvány továbbterjedéséhez is hozzájárulhat - mondta lapunknak több állatorvos is.)
Kapcsolódó
Várhatóan hamarosan magánellátásban is elérhető lesz a vírus kimutatását szolgáló teszt - mondta hétfőn az operatív törzs sajtótájékoztatóján Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szavai szerint elképzelhető, hogy a teszt magánlaborokban is kapható lesz, de annak az eredményét is meg kell erősíttetni a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK).
Hivatalosnak elfogadott pozitív vagy negatív teszt csak az NNK laborjában készül. A tesztelés orvosszakmai folyamat is, mind a pozitív, mind a negatív eredményt részletesen el kell magyarázni a betegnek. Vannak a tesztekkel megengedőbb és kevésbé megengedő országok, a magyar gyakorlat a szigorúbb mintát követi, mint Franciaország és Németország, Olaszország pedig megengedőbb.
Koronavírus
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná