Minden érvényes pályázatot benyújtó, kistelepülésen működő kisbolt csaknem 3 millió forint támogatást kap a kormánytól – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Még tavaly novemberben jelentették be, hogy a kormány pályázati lehetőséget biztosít a kétezer fő alatti településeken működő kisboltoknak, ezzel támogatva azt, hogy helyben elérhetőek maradjanak a lakosság számára a mindennapi életvitelhez szükséges alapvető élelmiszerek – írja a Magyar Nemzet. A pályázatokat január 31-ig lehetett benyújtani.
Két hónappal később pedig már itt állunk, és örömmel jelenthetjük be, hogy minden érvényes pályázatot benyújtó üzlet számára támogatást tudunk biztosítani. Az elnyert összegek működési támogatásra, azaz rezsiköltségre, benzinköltségre, bérköltségre számolhatóak el
– emelte ki a kormánybiztos, és hozzátette: 2806 kisbolt adott be érvényes pályázatot, és valamennyi nyer is egyszeri, egyösszegű, vissza nem térítendő működési támogatást, amelyet rövid időn belül folyósítanak is.
A pályázati felhívás népszerűségét és egyszerűségét mutatja, hogy a pályázatra jogosultak közel 70 százaléka igényelt is támogatást
– mutatott rá Gyopáros Alpár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban