A Fidesz múlt héten kezdeményezte, hogy Nyikos László (Jobbik), a testület elnöke hétfőre tűzze ki a bizottság ülését, és hívja meg rá Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét. A házszabálynak megfelelően a testület tagjainak több mint kétötöde aláírta az erről szóló indítványt. A Fidesz arra vár választ, hogy a nemzeti bank betartja-e a törvényeket.
Domokos László, az ÁSZ elnöke múlt szerdán ismertette a jegybankot vizsgáló számvevőszéki jelentést, amely szerint két szempontból sem volt törvényes az MNB működése. Az ÁSZ vezetőjének tájékoztatása szerint az MNB - a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban - a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) 2010. augusztus 23-ig.
Az MNB visszautasította az ÁSZ-nak a jegybank működése törvényességét megkérdőjelező megállapításait. Az ÁSZ jelentése számos tényekkel nem alátámasztott, valótlan állítást tartalmaz - reagált a jegybank az ellenőrzéséről kiadott számvevőszéki jelentésre. Leszögezték, hogy a jegybank működése törvényes, és az Állami Számvevőszék állításával szemben a hitelfelvétellel összefüggő, IMF-nek történő adatszolgáltatással nem lépte túl a hatáskörét, a jegybank iratkezelési rendszere pedig megfelelt a jogszabályokban előírt tartalmi előírásoknak.
Legolvasottabb
Kikerülnék az orosz olajat: új vezetéket építenek a szlovákok, Magyarország sem marad ki
Fellőtték a jelzőrakétát: tovább drágulhat a hús a boltokban
Padlófék a rákkutatásban: sötét jövő vár a magyar betegekre
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Berlin nem vesz részt az iráni harcokban, Merz azért odaszúrt egyet a magyar kormánynak is
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe