Az Országos Meterológiai Szolgálat elemzése szerint a hűvös, havas április ellenére a tavasz melegebb és az előzetes adatok szerint szárazabb volt a szokásosnál.
Az előrejezés szerint meleg, száraz nyárra számíthatunk - írja a portál.
Kapcsolódó
"Tavasszal melegebb volt a szokásosnál, de kimondottan melegnek nem számít - ez a 12. legmelegebb tavasz az meteorológiai mérések 1901-es kezdete óta.
Még azzal együtt sem került a lista élére, hogy sorra dőltek meg a melegrekordok. Április elején több is született, Békéssámsonban például április 2-án 26,3 Celsius-fokot regisztráltunk, másnap pedig Edelényben a csúcshőmérséklet elérte a 27 fokot, amivel új országos napi rekord született."
A tavasz 119 milliméter esőt hozott a három hónap alatt, ami nagyjából 16 százalékkal marad el az éves átlagtól. Az elmúlt évek nyarai meglehetősen melegek voltak, és a középtávú európai előrejelzés alapján 2017-ben is inkább melegebb és a szokásosnál szárazabb nyárra számíthatunk.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon