Késő délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet, estétől az Alpokalján, a Nyugat-Dunántúlon, éjjel másutt is előfordul helyenként zápor, zivatar. Vasárnap felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, a kora reggeli óráktól egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső, viharos széllökések kíséretében.
Szombaton az északnyugati szél a középső országrészben és a Dunántúl északi tájain lehet élénk, helyenként erős. Vasárnap délelőtt az Észak-Alföldön a délnyugati, estétől az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül, olykor megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 27 és 33 fok között valószínű, de délkeleten 34, 35 fokig is felmelegedhet a levegő.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje