Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése. A miniszterelnök várhatón az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti, illetve megerősítheti a jövő évi költségvetés átdolgozásának szükségességét. Ez a második megszólalása a pénteki EU-csúcs óta. Vasárnap este TV-interjúban beszélt a fentiekről, még konkrétumok nélkül.
A kormányfő felszólalásáról szóvivője, Szijjártó Péter adott tájékoztatást pénteken, ennek alapján Orbán Viktor arról a kormányközi szerződésről tájékoztathatja az Országgyűlést, amelyet az euróövezet 17 országa készít a költségvetési fegyelem szigorításáért.
A tervezett együttműködéstől a tagállamok közül csak Nagy-Britannia zárkózott el, míg több eurózónán kívüli ország, köztük Magyarország is azt jelezte, hogy a parlament felhatalmazásához köti csatlakozását. A magyar miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy csak az Országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben.
A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következhetnek. Utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt a Ház. A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája 6 órás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel.
Az Országgyűlés - az előzetesen megadott napirend alapján - háromnapos ülést tart a héten, elfogadhatja az új munka törvénykönyvét, illetve megválaszthatja az új bírósági rendszer vezetőit. A Ház ezt követően 2011-ben már csak december 19-én és 23-án ülne össze.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége