Ma összeül a Monetáris Tanács, döntést hoznak a jegybanki alapkamatot illetően, esetleg a monetáris politika más kérdéseit is megtárgyalják, majd délután 2-kor nyilvánosságra kerül a döntés, melyet egy órával később a jegybank alelnöke, Virág Barnabás fog indokolni. Egyúttal a jövőbeli kilátásokról is beszél.
A várható mérték
A jelenlegi alapkamat 7,75 százalék, melyet ma jó eséllyel 50 bázisponttal 7,25 százalékra fognak csökkenteni. Ettől persze el is térhet a mérték, miután az utolsó kamatdöntés óta érdemben javult a piaci hangulat, de viszonylag kis esélyét látjuk, hogy 75 bázispontos lenne a lépés. Az előző kamatdöntő ülést követően azt valószínűsítette Virág Barnabás, hogy a májusi, illetve júniusi kamatdöntő ülésen egyaránt 50 bázispontos lehet a vágás, de az így 6,75 százalékra érő alapkamat nehezen lesz tovább csökkenthető.
Kapcsolódó
Javuló piaci helyzet
Azóta azonban javult a piaci helyzet: a 10 éves állampapírhozam újra 7 százalék alá csökkent, a forint érdemben erősödött, sőt, három hónapos csúcsra jutott az euróval szemben. Az eurózónás és az amerikai kamatcsökkentési várakozások egyaránt felerősödtek, és ha valóban sor is kerül a nagy jegybankok egy vagy több lépésére az év során, akkor az MNB mozgástere is nőhet, hisz ha az adott devizák kamata alacsonyabb, adott felár mellett a forint kamatát is értelemszerűen mérsékelni lehet.
Nőhet a mozgástér
A másik szempont az infláció, amit meg kell haladnia az alapkamatnak, miután egyelőre stabilan érzékelhető reálkamat fenntartása a cél. Ha az egy hónappal ezelőtt vártnál optimálisabban alakulnak a körülmények a következő hónapokban, akkor elvileg év végére nem csak az eddig említett 6 százalékos alapkamat lehet reális, de akár 5 és fél százalékos szint is képbe kerülhet. Ma döntő lesz, hogy ezt a jegybank hogyan kommunikálja az elmúlt hetek kedvező piaci hangulatának fényében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat