"Mi, emberek jelentősen eltérünk egymástól, csak egy átlagot tudunk mondani a vakcinák hatásáról, de azt például tudjuk, hogy a harmadik oltás mindenkinek ajánlható, és mindenképpen szükséges is. Egyedi eltérések lehetnek, de a harmadik oltás után idővel szükségessé fog válni a negyedik oltás is" - figyelmeztetett.
Falus Adrás a következőket javasolja:
- vektorvakcina után jöjjön mRNS, esetleg kínai,
- ha kínai volt az első kettő, vektoros vagy mRNS-vakcina is lehet a harmadik,
- amennyiben valaki mRNS-vakcinát kapott, ugyanazt érdemes újra adni.
A kínaival a probléma az, hogy idős embereknél nem igazolták, nem is próbálták ki a kínaiak ennek a hatékonyságát - idézi az interjút az Infostart.
"Sajnos már nem igaz az az elképzelés, amit a járvány elején tavaly gondoltunk, hogy a gyerekek, fiatalabbak védettebbek a vírus ellen, ezt megcáfolta az élet és a különböző variánsok, ezért kell oltani a gyerekeket".
Ha összehasonlítjuk a vírus okozta károkat az oltások mellékhatásaival, szerinte felbecsülhetetlen a különbség. "A vírus olyan súlyos hatásokat vált ki, olyan másodlagos autoimmun betegségeket okoz, amelyekhez nem hasonlítható sem arányában, sem átlagos súlyosságában az esetleg felvetődő mellékhatás."
Aki tehát nincs beoltva, megtagadja az oltást, az tulajdonképpen "jó esélyt ad arra, hogy aláírja a saját súlyos betegségét, esetleg halálát".
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Minden gazdaságot leigázhat India
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Érdemes odafigyelni: veszélyessé vált a levegő Magyarország egyik térségében