A gazdálkodó - aki a település polgármestere - elmondta, hogy állatait villanypásztorral és karámmal körbekerített réten tartja, a területet kutyák is őrzik.
Az, hogy farkasok voltak a támadók, a borjú sérüléseiből látszik, és ezt az állatorvos is megerősítette. A farkasok eddig leginkább a környékbeli vadállományból ejtettek zsákmányt, haszonállatot ért támadásról szerinte eddig hivatalos feljegyzés nem készült Zemplénben - mondta.
Egy másfél mázsás állat leteperéséhez legalább négy farkas együttműködésére volt szükség.
A ragadozók eddig kerülték az emberek által gyakran látogatott helyeket, a támadás helyszíne azonban egy frissen kaszált, bálákkal teli, körbekerített, karbantartott legelő a település belterületétől alig nyolcvan méterre, az erdő szélén. A gazdálkodó polgármester információi szerint az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei kameracsapdát helyeztek el a helyszínen a farkasok jelenlétének bizonyítására.
A hasonló jellegű támadásokat tapasztalataik szerint az okozza, hogy a gazdálkodók nem védik megfelelően állataikat a ragadozóktól. Az egy szál vezetékből álló villanypásztorok vagy a hiányos karámok a haszonállatokat visszatartják ugyan az elkóborlástól, ám a farkasok ellen hatástalanok - mondta Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferense. A szigorúan védett zempléni farkasok újbóli megjelenése és elszaporodása újfajta kihívások elé állítja a gazdálkodókat.
A füzéri esetről úgy vélte: a növendék borjú valószínűleg leszakadhatott a csordától, úgy kaphatták el a farkasok. A szarvasmarhák ugyanis óvják borjaikat, így a farkasoknak esélyük sem lett volna egy tehéncsorda közepén leteperniük a fiatal állatot.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban