Ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény, ezzel a teljesítménnyel Magyarország a V4-eket és a régió többi országát is megelőzi - véli az államtitkár.
Magyarország a 2014-2020-as fejlesztési időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forintos keretének 31 százalékát már lehívta, és ezzel messze túlteljesíti a tagországok 27 százalékos átlagát - mondta Schanda Tamás.
Az államtitkár szerint sikeres évet zárt a magyar fejlesztéspolitika 2018-ban, és az Európai Bizottság is így látja; Magyarországon az európai uniós fejlesztések gyorsan és jó minőségben haladnak.
A kormány fejlesztéspolitikájának sikerességét mutatja az is, hogy a 2014-2020-as időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forint 110 százalékára a pályázatokat már kiírták, 107 százalékáról már döntés született, 65 százalékát pedig már kifizették a projekt megvalósítójának - tette hozzá Schanda.
Decemberben 1,7 milliárd euró érkezett az Európai Bizottságtól Magyarországra. 2018-ban Magyarországra utalt 4,4 milliárd euró uniós fejlesztési forrásból 1 milliárd euró a 2007-2013-as időszak fejlesztéseit érinti. Ezzel megérkezett Magyarországra a 2007-2013-ban rendelkezésre álló források szinte 100 százaléka - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Csökkenő infláció, magas kamat – most érdemes csak igazán bevásárolni magyar állampapírokból?