Többször erősen megnövekszik a felhőzet, és a frontok mentén több helyen esik az eső, záporeső, néhol zivatar is kialakul. Az Alpok magasabban fekvő területein pedig havazik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk nyugati és középső vidékein több fokkal alacsonyabb az ilyenkor megszokottnál, általában 11 és 22 fok között változik.
Ennél hidegebb északon van, ott 6, 10 fokot mérnek, melegebb pedig délkeleten, ahol a délutáni órákra 23, 27 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medence fölé északnyugat felől többnyire száraz, továbbra is hideg léghullámok érkeznek, lényeges időjárás-változás nem lesz.
Várható időjárás kedd estig
A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható. Napközben elszórtan, éjszaka főként a Dunántúlon néhol várható záporeső. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, csak éjszakára mérséklődik az ország nagy részén a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -1, -2 fok is lehet. Talaj menti fagy elsősorban keleten másutt is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 18 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Szárnyal a csirkemell ára, de combot még érdemes venni
Politico: nincs idő a jogi útra Orbán Viktorral szemben
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát