Csehország immár hetedszer végzett az első helyen a kamara hagyományos éves felmérésében. A második helyen Lengyelország, a harmadikon pedig Szlovákia végzett. "A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a Cseh Köztársaság a német beruházók számára továbbra is a régió legvonzóbb országa" - mondta újságíróknak kedden Prágában Bernard Bauer, a cseh-német kamara elnökségének tagja.
A felmérés során megkérdezett külföldi, elsősorban német cégek vezetőinek 80 százaléka azt mondta, hogy ha újra külföldi beruházáson kellene gondolkodniuk, akkor Közép-Kelet-Európát választanák. Ezek 85 százaléka pedig Csehországban ruházna be. A külföldi cégek elsősorban az alacsony adóterheket, a nagyon jó infrastruktúrát és a helyi beszállítók minőségét és elérhetőségét méltatták.
Ugyanakkor a felmérésből kiderült, hogy az egész régióban nagy problémák vannak a korrupcióval, a közbeszerzések átláthatatlanságával és a jogrendszer bizonytalanságával. Ami a közbeszerzések átláthatóságát illeti, Csehország a 11. helyen végzett, mögötte csak Albánia, Magyarország és Bulgária található. A megkérdezett cégek nagyobbik része elégedetlenségét fejezte ki a korrupció és a bűnözés elleni harccal kapcsolatban is Csehországban. Ezen a területen a válaszadók szerint csak Albániában, valamint Bosznia-Hercegovinában rosszabb a helyzet.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Csökkenő infláció, magas kamat – most érdemes csak igazán bevásárolni magyar állampapírokból?
Romba dőlhet? Deák Dániel leleplezte a Medián-mérést
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Ára van a hamis stabilitásérzetnek: nagyot bukhatnak ezen a cégek