Miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a császármetszések aránya az éves születésszámok tükrében nem haladhatná meg a 15 százalékot, Magyarországon még mindig majdnem minden második szülés császármetszéssel végződik. A császármetszések arányát tekintve az Európában is éllovas Magyarország – írja a Pénzcentrum.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által közzétett adatok szerint nem történt jelentős javulás az elmúlt években a császármetszéses esetek arányában, sőt inkább romlik a helyzet. Míg 2015-ben a szülések 38,46 százaléka történt császármetszés útján, 2023-ban már 40,86 százalék. Vagyis 79 429 szülésből 32 453 császármetszéssel történt a kórházi összesített adatok alapján tavaly.
Európán belül Magyarországon az egyik legmagasabb a császármetszések aránya és rátája, az első 10 ország között vagyunk. Ha az élve születések arányában nézzük, hány császármetszés történt az egyes tagállamokban, látványosan vezet Ciprus és Törökország, ahol a szülések több mint fele történik ilyen úton. A bolgároknál, románoknál, lengyeleknél is 40 százalékot meghaladja ez az arány. Az írek 2013-ban még jóval mögöttünk voltak, azonban feljöttek elénk az egy évtized alatt 9,3 százalékpontos arányrontásukkal. Magyarország a hetedik helyen áll ebben a rangsorban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó
