Ideje van a figyelmeztetésnek: a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés más, újfajta hozzáállást igényel a döntéshozóktól. Több megfontoltságot, pontosabb tervezést, kiegyensúlyozott tájékoztatást. És némi példamutatást is.
Aggasztó számok, előrejelzések látnak napvilágot, és nem csak Budapestre vonatkozóan. Tudjuk, sok szempontból különbözik a járvány második hulláma az elsőtől - írja a főpolgármester a Facebookon.
Az idősotthonokkal kapcsolatban azt közölte, hogy ma nincs olyan ellátott, aki elkapta volna a fertőzést, de ez nem biztos, hogy így is marad.
Karácsony nem érti, hogy miért a sajtóból kell megismernie a különféle modellszámításokat, azok miért nem részei a hivatalos kommunikációnak. Furcsának találja a határzárral kapcsolatos intézkedéseket is.
Európai összehasonlításban még mindig le vagyunk maradva a tesztelések számát illetően, ennek egyik oka az lehet, hogy más uniós tagállamokhoz képest is túl szigorú annak szabályozása, kinek jár ingyenes teszt - tette hozzá. Budapesten a kockázatot jelentő munkahelyeken dolgozó kollégáinkat szűrik. A második hullámra készülve is több ezer tesztet tartalékoltak, eddig 24 ezer, a közeljövőben pedig 12 ezer tesztet végeznek el.
Karácsony Gergely szerint ha a kormány azt mondja, hogy ne utazzunk az Adriára, akkor a kormánytagok se utazzanak oda. Ha azt mondják, viseljünk maszkot, akkor ők is vegyék fel, és ha távolságtartásra buzdítanak, akkor ne pacsizzanak minden eseményen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
