Ha ugyanis nem a cég, hanem egy harmadik szolgáltató (állami vagy magán óvoda) nyújtja ezt a szolgáltatást, akkor az elszámoláshoz a munkáltató nevére szóló számlára lesz szükség. Alapesetben azonban az óvoda vagy éppen a hasonlóan adómentesen támogatható bölcsőde a szülő vagy gyermeke nevére állít ki számlát.
A cafeteriatrend.hu csapata 282 munkáltatót megkérdezve 2017 márciusában megvizsgálta, miként működhet ez az adómentes juttatás.
Kapcsolódó
A jelek szerint nagy érdeklődést mutattak a munkáltatók az új adómentes elem iránt, hiszen a válaszadók 45 százaléka használja már ezt a juttatási rendszerében - mondta Fata László cafeteriaszakértő.
A válaszadók több mint 18 százaléka küzd jelenleg azzal, hogy nem áll rendelkezésére a cégnévre szóló számla az elszámoláshoz - ráadásul ez a juttatást alkalmazók majdnem 41 százaléka. Bár sokan jelezték, hogy január óta javul a helyzet, de még mindig sokan keresik a végleges megoldást.
A válaszadók 13 százaléka az állami óvodák számlázási gyakorlatával küzd. Több esetben a szülők azzal szembesültek, hogy ha cégnévre kérnek óvodai számlát, akkor a gyermek elveszíti az ehhez kapcsolódó támogatást, és jelentősen többe kerül az óvodai szolgáltatás, ellátás díja, mint amennyit most fizetnek.
Máshol arra kellett várni, hogy bekerüljön a cég a számlázó adatbázisba, de miután ez megtörtént gördülékenyen mentek a dolgok.
Magánóvodáknál a válaszadók 11 százaléka jelzett problémákat. Náluk főleg az alapítványi intézményekkel nehéz megoldásra jutni, hiszen itt az óvodás gyermekek szülei alapítványi támogatást, adományt fizetnek, és nem közvetlenül az óvoda szolgáltatásait térítik - sorolta Fata.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Súlyos gyanú: bőrön keresztül mérgezhetnek ezek az olcsó ékszerek
„Jó munkát végeztünk” – 80 milliárd forintos pluszpénzt ígér az államtitkár az egészségügynek
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról